Befejeződött az M7-es autópálya Siófok környéki felújításának második üteme

Tavaly ősszel indult el az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között egy 20 kilométeres szakaszt érintő felújítási munka. A beruházás három ütemben valósul meg: az első 2018 őszén, míg a második 2019. május 17-én fejeződött be. A következő napokban a munkálatokhoz kapcsolódó terelés visszabontását végzik el a szakemberek, a harmadik, befejező ütemet pedig a nyári turisztikai szezont követően 2019 szeptemberében indítják el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és 111-es kilométer szelvények között, Siófok térségében. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között végezték el a munkálatokat, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat láttak el a szakaszokon található hidaknál.

A második ütemben szereplő, a 96-os és a 102-es kilométerszelvények közötti szakaszon pedig a mai nappal, azaz 2019. május 17-én, pénteken fejeződött be a kivitelezés. Ez azt jelenti, hogy így a Siófok-Sóstói csomópontot is újra megnyitják a közlekedők számára. Ugyanakkor a szakaszon néhány napig még sávzárásokra kell számítania az autósoknak a sávelhúzásos terelés visszabontása miatt, melynek során többek között eltávolítják az ideiglenes sárga burkolati jeleket is. Az összesen 20 kilométert érintő felújítás befejező ütemére a tervek szerint 2019 szeptemberétől kerül sor, ekkor a 90-es és a 96-os kilométerszelvények közötti útszakasz újul meg.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a terelés visszabontási munkálatai alatt érvényes ideiglenes sebességhatárokat és korlátozásokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy egy rövid ideig ezért még hosszabb menetidővel számolhatnak a térségben közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS