Nő a forgalombiztonság a megújult 7405-ös jelű Zalaegerszeg-Pórszombat összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 7405-ös jelű Zalaegerszeg-Pórszombat összekötő út mintegy 570 méteren teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-ZA1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Zala megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 1 386 millió forint, a TOP-1.3.1-15-ZA1-2016-00002 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Zala megyében T_I.” elnevezésű projektet 89 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projektek keretében mintegy 570 méteren vehették birtokba a közlekedők a 7405-ös jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Duna Aszfalt Kft. mintegy nettó 75 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Zalaegerszeg-Pórszombat összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolat profilmarása és bitumenemulziós felületkezelése után 4 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. A nagyobb mérvű burkolat leromlások helyén a teljes pályaszerkezetet átépítette. A pályaszerkezet csere során 25 cm vastag zúzottkő védőréteget, 20 cm vastag zúzottkő alapréteget, majd arra 11 cm aszfalt kötőréteget, illetve 4 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. Átépített egy közúti átereszt, beleértve annak elő- és utófejét, illetve a ki és befolyási oldalak burkolatát is. A Milejszegi útcsatlakozó környezetében két autóbuszöböl pár burkolata és peronja is megújult. Az út melletti kapubejárók szintre emelése és az útcsatlakozók aszfaltozása is elkészült az út ingatlan határáig. A meglévő 6,5-7 méter szélességű burkolat felújításával párhuzamosan az árkokat kitisztították, a szükséges szakaszokon burkolták és a padkát feltöltötték.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Zala megyében közel 12 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS