Nő a forgalombiztonság a megújult 6408-as jelű Pincehely-Ozora összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Tolna megyében a 6408-as jelű Pincehely-Ozora összekötő út csaknem 9 kilométeren teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-TL1-2016-00005 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Tolna megyében (Tartalékprojekt 4.)” elnevezésű projektet a Társaság 485,8 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében csaknem 9 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 6408-as jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Soltút Kft. mintegy nettó 382,5 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Pincehely-Ozora összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolat részleges felületi marása és bitumenemulziós felületkezelése után 2,5 cm vastag kiegyenlítő réteget és 3,5 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. Az útburkolat mellett a kapubejárók és az útcsatlakozások is új aszfaltréteget kaptak az út ingatlanhatáráig. A meglévő változó szélességű burkolat felújításával párhuzamosan az árkokat kitisztították és a padkát zúzottkővel stabilizálták. Részlegesen megújult az Ozorán található Cinca-patak hídja is.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Tolna megyében csaknem 20 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS