Nagyfelületű burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozás lesz Győrben a Szent István úton

Nagyfelületű burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győrben, a Szent István úton a Gárdonyi utca és Teleki utca között 2022. augusztus 8-a, hétfőtől várhatóan augusztus 21-ig. A munkálatok a Budapest – Hegyeshalom irány mindkét forgalmi sávját érinteni fogják, emiatt a térségben jelentős forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítani.

A kivitelezési munkák idejére a Szent István út forgalma egy forgalmi sávra fog szűkülni a Centrum irányába. A Gárdonyi utca Szent István út és Árpád út közötti szakaszát lezárják, az csak az Árpád út felől lesz megnyitva a célforgalom számára. A Nádor aluljáróból ideiglenesen megszűnik a balra kanyarodási lehetőség, illetve a Gárdonyi utca felé sem lehet egyenesen menni. Az aluljárón át közlekedők számára terelőútként az Eszperantó utcát és a Révai utcát jelölik ki a Baross-híd, illetve az Aradi út irányába. A korlátozások a Nádor aluljáróból jobbra, a Szent István útról az aluljáró irányába, valamint a Hegyeshalom – Budapest irányba közlekedőket nem, vagy csak minimálisan érintik.

Az ideiglenes forgalomkorlátozás érinti a menetrend szerint közlekedő 11 és 11Y jelű autóbuszjáratok útvonalát is. Mivel az érintett járatok az aluljáróból nem tudnak balra kanyarodni, ezért a járatok a Révai utcán keresztül fognak közlekedni. A módosított útvonal miatt a két járat esetében a „Szent István út, Iparkamara” megállóhely (Ergényi lakótelep irányába) kimarad, az ideiglenes megállóhelyek Révai Miklós utca első járdaszigeténél és a Városházánál lesznek kijelölve. A Városházánál a 11-es busz a járdaszigettől, a 11Y busz a hátsó megállóhelyből indul.

A javítási munkák idején a térségben torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért aki teheti, a munkavégzés idejére kerülje el az érintett szakaszt. Ajánlott továbbá még indulás előtt tájékozódni a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de a közlekedőknek érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS