Súlykorlátozást vezettek be Győrújfalu és Győrzámoly között

Nem hajthatnak be 20 tonnánál nehezebb járművek a 1401-es Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út Győrújfalu és Győrzámoly közötti szakaszára. A korlátozás nem vonatkozik az autóbuszokra, a mezőgazdasági járművekre és a szakaszon telephellyel rendelkező, behajtási engedéllyel rendelkező járművekre. Az intézkedés célja a nehéz teherforgalom csökkentése, ezzel az érintett településeken élők életminőségének javítása és a nemrégiben felújított útszakaszok állagmegóvása. A korlátozással érintett járművek a 1403-as jelű út (Kimlén át) – 1-es főút – M1-es autópálya elkerülőt használhatják.

A 1401-es jelű út 4-es és 5-ös kilométerszelvényei között a 20 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át a jövőben. A Magyar Közút szakemberei az érintett szakaszon „20 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjárművel” és „20 tonna megengedett legnagyobb össztömegű járműszerelvénnyel behajtani tilos”, „kivéve engedéllyel, kivéve autóbusz, kivéve mezőgazdasági járművek” jelzőtáblákat helyeztek ki. A súlykorlátozás bevezetését az érintett útszakasz jelentősen teherforgalma indokolta.

A fuvarozók számára hasznos lehet általánosságban is a Magyar Közút hivatalos weboldala, ahol a magasság- és súlykorlátozásokat is folyamatosan, térképes megjelenítéssel frissítik: https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/utvonalengedely-uvr-e-office/altalanos-tajekoztato/suly-es-magassagkorlatozasok/. Behajtási engedélyekkel kapcsolatosan pedig ezen a felületen érhetnek el információkat, űrlapokat az érintettek: https://internet.kozut.hu/ugyfelszolgalat/behajtasi-engedely/.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS