Az állami közúthálózat felújítási projektjeinek több mint felével már végeztek a kivitelezők- 490 kilométernyi úton még most is dolgoznak a szakemberek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a minden évben előre meghatározott üzemeltetési forrásain felül 2022-ben is számos, főleg mellékúton indíthatott el útfelújítási projekteket külső kivitelezők bevonásával. Idén már több mint 523 kilométernyi út átfogó felújításával végeztek a szakemberek és további mintegy 490 kilométernyi úton jelenleg is zajlanak a kivitelezési munkák a következő időszakban. 

Az országos közútkezelő idén is költségvetési, hazai, illetve európai uniós források bevonásával végeztethet teljes körű felújítási munkákat. A külső szakvállalkozások bevonásával megvalósuló projektekben közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélik ki a szakemberek, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítik, megerősítik, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe teszik, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodnak a cégek. Vagyis a felújításokban érintett szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el a szakemberek.

Az elmúlt években egyre nagyobb volumenű útfelújítások valósulhattak meg az állami, Magyar Közút által kezelt utakon. Idén eddig 523 kilométernyi országos úton már végeztek a kivitelezők a munkákkal és további 493 kilométernyi szakaszon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Tehát év végéig több mint 1000 kilométernyi útszakaszt érintenek majd ezek a munkák.

A lezárult és megvalósítás alatt lévő beruházásokon kívül a további, előkészítés alatt álló projektek megvalósításának menetrendjét újra ütemezik és felülvizsgálják a szakemberek a kormányzati elrendelések alapján. Valamennyi érintett és a közútkezelő is azon dolgozik, hogy a szükséges források rendelkezésre állása esetén újabb projektek indulhassanak el, hogy növelni tudják a felújított útszakaszok arányát az országos közúthálózaton.

A 2022-es megvalósult és folyamatban lévő projektek listái itt tölthetőek le:

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS