52 milliárd forintos közútfelújítási program kezdődött Tokaj-Hegyalján

Wáberer György, Tokaj-Zemplén Térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a közútfelújítási program által érintett régió országgyűlési képviselői és a települések polgármesterei jelenlétében megkezdődött az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai burkolatfelújítási programja: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kormányprogram 52 milliárd forintos keretéből a térség 284,4 kilométer fő- és mellékútján végeztet teljes körű felújítási munkákat és építtet közlekedésbiztonságot növelő műtárgyakat. A gépek és a szakemberek felvonultak a program első ütemében a 37-es főút Sátoraljaújhely kivezető szakaszán és megkezdték a munkát.

Wáberer György az esemény alkalmából rámutatott arra, hogy a Tokaj-Zemplén régió jövője a jól átgondolt és hatékonyan működtetett idegenforgalomban, az ahhoz kapcsolódó vendéglátásban, a borászaton nyugvó gasztronómiában van. A fejlesztések eredményeként javulnak az életfeltételek, az új munkahelyeknek köszönhetően megállítható az elvándorlás és a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legfontosabb turisztikai célpontjává válik.

Ezeknek a céloknak a valóra váltásához azonban meg kell teremteni a hiányzó feltételeket – hangsúlyozta a kormánybiztos kijelentetve, hogy azok között is kulcsfontosságú a térség megközelíthetőségének javítása, az úthálózat rendbetétele. Bár a térségben az elmúlt évtizedben is történt útjavítás – több mint 300 kilométer hosszban – a közutaknak az egész régióra kiterjedő komplex rekonstrukciója nem halasztható tovább. A ma kezdődő és három évig tartó munkálatok a régió fejlesztésére rendelkezésre álló összeg több mint harmadát fedik le. Az úthálózat minőségének javítása érezhető mértékben fogja javítani a közlekedés biztonságát és komfortját, miközben csökkentik a régió elérséhez szükséges menetidőt.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese a munkálatokat ismertetve elmondta: „Idén rekordszámú, több mint 1250 kilométernyi, főleg mellékúton indulhattak el teljes körű felújítási munkák. A folyamatosan, ütemezetten haladó felújítási programokon belül is kiemelkedik a Tokaj -Zemplén Térség Fejlesztési Programjának 52 milliárd forint értékű csomagja, mely a következő három évben biztosít forrást a térség infrastrukturális beruházásaihoz.

Olyan átfogó és nagyszabású munkálatokról beszélhetünk, amelynek köszönhetően a környék úthálózata mondhatni szó szerint új alapokra helyeződik. A beruházások megvalósításával a közlekedésbiztonság és az utazási komfort területén is érezhető változásokat tapasztalhatnak majd a közlekedők. A biztonságosabb és jobb minőségű utakon pedig a térség turisztikai vonzereje is növekedni fog, ami az itt élőknek, a vállalkozásoknak is új perspektívákat nyithat. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezekkel az útfelújításokkal és fejlesztésekkel a térség és a megyei többi útja is a nyertesek közé sorolható majd, hiszen a felszabaduló üzemeltetési forrásokat és kapacitásokat más szakaszokon hasznosíthatjuk. Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy mint minden meglévő utat érintő felújításnál, a programban szereplő szakaszoknál is időszakos korlátozásokra kell számítani a munkák idején az arra közlekedőknek, ezért a kivitelezők és munkálatokban részt vevők nevében is az autósok türelmét és megértését kérjük.”

A program fő elemei között szerepel a 37-es út Sátoraljaújhely-Szerencs közötti, illetve a 39-es út Mezőzombor-Abaújkér közötti szakasza, valamint a térség számos mellékútjának teljes körű felújítása is.

A felújításra kerülő szakaszokról elmondható, hogy azok teljes felületén a meglévő burkolat kopórétegét marással eltávolítja a kivitelező, a helyén pedig egy-egy új kötő- és kopóréteg épül. Ezen kívül nemcsak az utak, hanem azok környezete is megújul, ugyanis a szükséges padkarendezési munkákat is elvégzik a szakemberek, amelyek a megfelelő vízelvezetésben és a hosszú távú üzemeltetés is fontos szerepet játszanak. A kivitelezők továbbá rendezik a felújításra kerülő szakaszoknál az útcsatlakozásokat, belterületi szakaszokon pedig a szegélyeket is.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS