A Magyar Közút az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságokkal készül az összekapcsolt és autonóm járművek megjelenésére

Az automatizáció, a kommunikációs technológiák fejlődése és az elektromobilitás egyre inkább átformálják a mindennapi közlekedést. A zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán 5 szintű regionális együttműködés indult el. A kormányzati, a kutatóintézetek, a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett rendkívül fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban és ezáltal fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

A fenti célok elérése érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint az ASFINAG (osztrák) és a DARS (szlovén) autópálya kezelő társaságok vezetői együttműködési megállapodást írtak alá, hogy segítsék egymás munkáját az Együttműködő, Hálózatba Kapcsolt és Önvezető Járművek (Co-operative Connected and Automated Driving) területén. A megállapodás részeként a projektben résztvevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása.

A partnerek közötti együttműködés az elmúlt időszakban végrehajtott, illetve a folyamatban lévő közös projektek (pl. CROCODILE – Cooperation of Road Operators for Consistent and Dynamic Information Level; C-Roads) keretein belül eddig is intenzív volt és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált. 2018-ban elindult az automatizált adatcsere és a webkamera képek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS