Nő a forgalombiztonság a megújult a 7539-es jelű Dobri-Csömödér összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Zala megyében a 7539-es jelű Dobri-Csömödér összekötő út mintegy 550 méteren teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-ZA1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Zala megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 1 386 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében mintegy 550 méteren vehették birtokba a közlekedők a 7539-es jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Swietelsky Magyarország Kft. mintegy nettó 62 millió forintból valósította meg a beruházást.

A Dobri-Csömödér összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolat tisztítása és bitumenemulziós felületkezelése után 2,5-8 cm vastag aszfalt kiegyenlítő réteget és 3,5 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. A nagyobb mérvű burkolat leromlások helyén a teljes pályaszerkezetet átépítette. A pályaszerkezet csere során a 20-20 cm vastag szemcsés védő és alaprétegre 8,5 cm aszfalt kötőréteget, illetve 3,5 cm vastag aszfalt kopóréteget épített. A beavatkozási szakasz elején két autóbuszöböl pár burkolata és peronja is felújításra került. Az út melletti kapubejárók szintre emelése és az útcsatlakozók aszfaltozása is elkészült az út ingatlan határáig. A közút mellett párhuzamosan futó, az úttól kiemelt szegéllyel elválasztott járda a teljes szakaszon átépült. A meglévő 6 méter szélességű burkolat felújításával párhuzamosan az árkokat kitisztították, a szükséges szakaszokon burkolták és a padkát feltöltötték.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Zala megyében közel 12 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS