Nő a forgalombiztonság a megújult 2621-es jelű Abaújlak-Kupa összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 2621-es jelű Abaújlak-Kupa összekötő út több mint 2,5 kilométeren teljes körűen újult meg.

A TOP-1.3.1-15-BO1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Borsod megyében 1.” elnevezésű projektet a Társaság 5 599 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 2,5 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 2621-es jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Swietelsky Magyarország Kft. mintegy nettó 115,3 millió forintból valósította meg a beruházást.

Az Abaújlak-Kupa összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a meglévő burkolat profilmarása és bitumenemulziós felületkezelése után 3,5 cm vastag kiegyenlítő réteget és 3,5 cm vastag aszfalt kopóréteget épített be. Az útburkolat mellett az útcsatlakozások is új aszfaltréteget kaptak az út ingatlan határáig. A meglévő 4,8 méter szélességű útburkolat felújításával párhuzamosan az árkokat kitisztították és a padkát zúzottkővel stabilizálták.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 70 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS