Immár 20. MAÚT Innovációs Fórum a szakmai fejlődésért

Forrás: maut.hu

Az Innovációs Fórum igénye 2020-ban merült fel egy beszélgetésben, ami nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek között zajlott. Az, hogy a MAÚT adjon teret és lehetőséget innovatív vállalatoknak, – elősorban olyan kis cégeknek, kezdő vállalkozásoknak, akik nem illenek igazán bele a szakmai konferenciák programjába – sok kollégát meggyőzött. A gondolatot tett követte, így gyorsan programmá formálódott a MAÚT Innovációs Fórum alapító csapatának kezében. A szervezők kiemelten aktív és inspiratív tagja ma is Németh Mónika, a Települési utak bizottságának vezetője és Puchard Zoltán, a Kutatási és innovációs bizottság vezetője. A program indítását szinte azonnal ellehetetlenítette a COVID-járvány, – ám ebből a kihívásból előnyt sikerült kovácsolni, – hiszen a sorozat az online térbe költözött és azóta is így zajlik minden esemény. A modell működik, a rendezvény ismertté és népszerűvé vált a szakmai közönség körében, hiszen a március végén már 20. alkalommal sorra kerülő Innovációs Fórum sorozatának mostanra minden alkalommal legalább 100–200 állandó nézője van. A már szerkesztett, visszanézhető videókat egyenként több, mint hatszázan nézték meg eddig, a megtekintések száma folyamatosan nő, és van olyan alkalom, ahol ez a szám elérte már az ezret is.

A magas nézettség nem véletlen, hiszen a Fórumokon nagyrészt olyan, a közlekedésépítéshez kapcsolódó újdonságokat, fejlesztéseket vagy találmányokat, mutatnak be az előadók, amik eddig nem kaphattak kellő figyelmet, ám nagy jelentőséggel bírhatnak szakmánk számára. Ezt alátámasztandó szólaltatnak meg minden alkalommal egy kiemelkedő szakmapolitikai képviselőt is. Ilyen megszólalók voltak például már – természetesen a teljesség igénye nélkül – a legmagasabb közjogi méltósággal kezdve Áder János köztársasági elnök, Fónagy János, Mosóczi László, Schanda Tamás, Thoroczkay Zsolt, Lakits György vagy Mayer András.

Az előadások végén pedig egy, az adott témakörben elismert szaktekintély foglalja össze az aznapi előadás-sorozat lényeges elemeit, tanulságait, ­– mi az az eljárás, kutatási eredmény, ami külön figyelmet érdemelhet.

Most betekinthetünk a szervezés „kulisszái mögé”, hogyan is készülnek elő a szervezők egy-egy ilyen találkozóra. Mi motiválja őket abban, hogy társadalmi munkában, szakma-szeretetből dolgozzanak ezen a jelentős, sok munkát, időt és odafigyelését kívánó projekten.

A cikk folytatása ide kattintva olvasható.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS