Hófúvás lassíthatja a közlekedést több megyében is a napokban

Az előrejelzések alapján a következő napokban országszerte a viharos széllökések nyomán rövid időn belül hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is 12 órás váltott műszakokban, minden rendelkezésére álló emberi és gépi erőforrásával a hóeltakarítási munkákon fog dolgozni. Ugyanakkor a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a 0-24 órás munkavégzésük mellett is, amíg az erősebb széllökések nem csillapodnak, több útszakaszon időszakos télies útviszonyok mellett közlekedhetnek majd az autósok, mivel a burkolatról letakarított havat a viharos szél percek alatt visszahordhatja az úttestre.

A meteorológiai előrejelzések alapján az Alföldön csütörtök éjfélig, a Dunántúlon szombat éjfélig nagyobb területen hófúvás valószínű, de egyes megyékben erős hófúvás is kialakulhat egyes időszakokban, kiemelten Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében, illetve a péntek esti óráktól a Dunántúl délkeleti harmadában. Ezen kívül a Pécs-Sátoraljaújhely vonaltól délre péntek estig újabb 5-10, a déli határvidék mentén akár 15 centiméternyi újabb friss hó hullhat, de az ország többi részén is várható változó intenzitású havazás.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban is a rendelkezésére álló összes emberi és gépi erőforrásával, vagyis 4100 munkavállalóval és mintegy 800 munkagéppel végzi 12 órás váltott műszakokban a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, melyeket az előírások szerint ütemezetten végeznek, először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a településeket összekötő mellékutakon, végül az alacsony forgalmú bekötőutakon végzik el, naponta több fordulókört is teljesítve. Hófúvások idején a hóeltakarítási munkák ugyanakkor szó szerint szélmalomharcot jelentenek, mivel az erős szél folyamatosan visszahordhatja a havat a burkolatra. Ráadásul már 30–40 km/órás széllökések felett a hófogó rácsok sem tudják tompítani a hóátfúvás kialakulását, mivel az erős szél nyomán a hófogók is megtelnek hóval, így azon keresztül a friss havat is át tudja fújni egy-egy erősebb széllökés. Így a burkolaton a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy mérséklődik. Vagyis a közlekedők függetlenül a várható újabb havazástól, újra téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak egyes térségekben. Ezért a lehetséges helyszíneken gépátcsoportosításokról is gondoskodnak, illetve az országos közutak mentén közel 400 kilométernyi szakasz mentén van telepített hóvédő erdősáv, míg több mint 520 kilométeren hófogó rácsokat helyeztek ki a szakemberek a téli üzemeltetési időszak kezdetétől, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hófúvásokban leginkább érintett utak mentén.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a következő napokban csak és kizárólag a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművekkel induljanak el. Utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezt megtehetik az Útinform weboldalán, a www.utinform.hu oldalon, ahol a friss baleseti és torlódással kapcsolatos hírek itt érhetőek el: https://utinform.hu/hirek/balesetek-torlodasok-rendkivuli-kozlekedesi-esemenyek-2. Míg reggel 5 és este 22 óra között, nagyjából 3 óránként a következő linken országos, átfogó összesítéseket is olvashatnak a közlekedők az időjárási helyzethez kapcsolódó útviszonyokról: https://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2019.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS