Elindult a 4519-es jelű Csongrád-Szeged és a 4522-es jelű Mindszent-Baks összekötő út egy-egy szakaszának felújítása

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Csongrád megyében a 4519-es és a 4522-es jelű utak több mint 5 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-1.3.1-16-CS1-2017-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében 2.” elnevezésű projektet Társaságunk 1,024 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. Ugyanezen projektből már megvalósult a Szentes – Mindszent – Hódmezővásárhely összekötő út 6+060 – 10+105 kilométerszelvények közötti szakasza, Szegvár belterületén egy új körforgalmi csomóponttal. A projekt keretében mintegy 2,6 kilométeren újul meg a 4519-es jelű út és több mint 2,4 kilométeren a 4522-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet már átadta, a fejlesztés előreláthatóan a műszaki átadás idejével együtt tervezetten 105 napot vesz majd igénybe.

A Csongrád-Szeged összekötő út 11+630 és 14+200 kilométerszelvények közötti szakaszának teljes körű felújítása során a meglévő burkolat profilmarása után egy réteg 4 cm vastag aszfalt kopóréteget épít a kivitelező 2606 méter hosszon. Azt megelőzően a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodik, végezetül az új kopórétegre tartós burkolati jeleket fest, a sérült KRESZ táblákat cseréli. A Mindszent-Baks összekötő út 1+440 és 3+855 kilométerszelvények közötti szakaszának teljes körű felújítása során a meglévő komplejáró beton burkolatának javítása és az aszfalt burkolat profilmarása után egy 3,5 cm vastag aszfalt kopóréteget épít a kivitelező. A sérült, megkopott KRESZ táblákat cseréli.
Mindkét szakasz esetében számítani kell forgalomkorlátozásra.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Csongrád megyében mintegy 23,3 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS