Nő a forgalombiztonság a megújult 3305-ös jelű Mezőkeresztes-Mezőcsát összekötő úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 3305-ös jelű Mezőkeresztes-Mezőcsát összekötő út mintegy 3 kilométeres szakasza teljes körűen megújult.

A TOP-1.3.1-15-BO1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Borsod megyében 1.” elnevezésű projektet Társaságunk 5,298 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében mintegy 3 kilométeren újult meg a 3305-ös jelű Mezőkeresztes-Mezőcsát összekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a HE-DO Kft. mintegy nettó 139,7 millió forintból valósította meg a beruházást.

Az összekötő út érintett szakaszán a kivitelező gondoskodott a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, kiegyenlítő és új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, a szegélyek és a KRESZ táblák cseréjéről, pótlásáról, továbbá az útszakaszon található Kácsi-patak híd felújításáról is.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 70 kilométernyi út felújítása valósult meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS