Megújul a 6608-as jelű Orfű-Magyarhertelend összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Baranya megyében a 6608-as jelű út több mint 2,6 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezési munkák folyamatban vannak.

A TOP-1.3.1-15-BA1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Baranya megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 608 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 2,6 kilométeren újul meg a 6608-as jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe.

Az Orfű-Magyarhertelend összekötő út 2,6 kilométeres szakaszának felújítása során a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról, a megsüllyedt, repedezett helyek pályaszerkezet cseréjéről, majd 4 cm vastag aszfalt kopóréteget terített le a pálya teljes szélességében. A kivitelező a vízelvezetést biztosító föld árkok burkolását, tisztítását, átereszek építését az indokolt helyeken elvégezte. A felújítás során a kis sugarú ívekben burkolt rázópadka, Orfű belterületén nemespadka, külterületen mart aszfaltos padka épült. A felújított szakaszon az autóbuszöblök burkolatának megerősítésén felül három buszmegállóban új utasperont és váróépületet alakítottak ki. Megvalósult a függőleges forgalomtechnikai elemek cseréje, pótlása valamint új, tartós burkolati jelek festése is.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Baranya megyében több mint 22 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból. A programról további információk elérhetőek a www.kozut.hu oldalon.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS