Folytatódik az M7-es autópálya felújítása Siófok térségében

Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és a 111-es kilométerszelvények között. Az útalapot is érintő felújítási munkák első üteme 2018 őszén fejeződött be. A következő etapokat a 2019 tavaszi és őszi időszakokra tervezték be a szakemberek. A 2019. március 1-jén induló rekonstrukció idén is sávelhúzás és átterelés mellett valósul meg.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és 111-es kilométer szelvények között, Siófok térségében. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között végezték el a munkálatokat, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat láttak el a szakaszokon található hidaknál.

A téli üzemeltetési időszak végével az M7-es autópálya felújításának újabb üteme indul el. 2019. március 1-től május 9-ig a 96-os és a 102 kilométerszelvények között a tavalyihoz hasonló sávelhúzás és sebességkorlátozás mellett zajlanak a munkálatok. Vagyis Siófok felé 1, míg Budapest felé 2 sávon haladhat majd a forgalom. Ebben az ütemben a Siófok-Sóstói csomópontot és a Szabadi pihenőhelyet is részlegesen lezárják. A 90-es és a 96-os kilométerszelvények között helyenként további kisebb korlátozásokra is számítani kell. A felújítások ütemezésénél figyelembe vették a szakemberek a nyári, turisztikai főszezont, így a felújítás utolsó ütemét várhatóan 2019. szeptember 2-től kezdik és a tervek szerint október 27-ig be is fejezik.

Az átfogó felújítási munkák során a kivitelezők az érintett szakaszon a teljes, Letenye felé vezető pályaoldalt felújítják, környezetbarát, úgynevezett hideg REMIX eljárást alkalmaznak, mellyel az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket. Majd ezt követően új kopóréteget terítenek a szakemberek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS