Műszaki hiba miatt nem működik Szegeden a Budapesti út – Dorozsmai út kereszteződésében a jelzőlámpa

Szegeden az M5-ös és M43-as autópályákat a várossal összekötő, az 5-ös főúton található Budapesti út – Dorozsmai út kereszteződésében műszaki hiba miatt 2019. február 19-e, kedd óta nem működik a forgalomirányító jelzőlámpa, még az ilyen esetekben megszokott figyelemfelhívó sárga villogó üzemmód sem.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a társszervek munkatársaival haladéktalanul megkezdték a hiba okának feltárását, de az eddigi információk alapján a helyreállítás több időt vesz igénybe, mivel többek között 300 méternyi, nemcsak állami területet érintő betápláló vezeték kimérésére lesz szükség.

A társaság arra kéri a járművezetőket, tekintettel a csomópont speciális geometriai kialakítására, melynél nemcsak a fő, hanem az alárendelt irányokból is jelentős a forgalom, hogy a szokásosnál is nagyobb figyelemmel, a meglévő jelzőtáblák utasításainak megfelelően közlekedjenek a kereszteződésben.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a társszervek szakemberei a helyreállítási munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS