Transport Research Arena (TRA) konferencia és kiállítás

 Kérdőív eredményeinek összefoglalása

Társaságunk 2018. április 16-19. között vett részt Európa egyik legnevesebb közlekedéstudományi konferenciáján, illetve kiállításon a bécsi TRA-n. A világ minden tájáról érkeztek szakemberek az immár 7. alkalommal megszervezett eseményre, amely egyedülálló alkalmat kínált a versenyképesség és a közlekedés hatékonyságának fejlesztésére és javítására.

A négy napos rendezvény a digitalizáció közlekedésre, mobilitásra, logisztikára és az ipari termelésre gyakorolt hatásaival foglalkozott, tekintettel az energia, a környezetvédelem, a biztonság és a gazdaságosság kérdéseire. Célja a legfejlettebb kutatási munkák és innovációk, a legújabb technológiai és ipari fejlesztések bemutatása volt.

Társaságunk kiállítóként is részt vett a rendezvényen, ahol kérdőíves felmérést is végeztünk arról, hogy hogyan fog változni a közútkezelők feladata a technológiai újítások és az egyre nagyobb teret hódító ITS rendszerek és eszközök megjelenésével. A következőkben a feldolgozott kérdőívek eredményeinek bemutatása a cél.

A kutatás során 223 válaszadás került elemzésre.  Az első ábrák a kitöltőkkel kapcsolatos általános jellemzőket mutatják be. Ahogy azt az 1. ábra is mutatja, a kitöltök háromnegyede férfi volt és általánosságba középkorú, 2. ábra. A szervezők azonban büszkék voltak a nők növekedő aktivitásának a rendezvényen. Az alapsokaságot vizsgálva az mondható el, hogy a megkérdezettek nagyobb százaléka volt nő nemű, mint a rendezvényen résztvevő nők aránya.

A 3. ábra a közlekedési szakterületeken belül végzett tevékenység alapján csoportosítja a válaszadókat. A megkérdezettek fele dolgozik az államigazgatásban [(hazai, nemzetközi vagy európai közigazgatási szerv)/nonprofit szféra], a többi terület körülbelül egyenlő arányban van jelen.

A vezetési szokásokat a 4. ábra szemlélteti. A válaszadók túlnyomó többsége rendelkezik, jogosítvánnyal melyet rendszeresen használnak is.

Az következő két ábra a közúti forgalom lefolyásának megváltozását mutatja be. A válaszok ellentmondásra utalnak, mivel az 5. ábra szerint az önvezető járművek megjelenésével növekedni fog a közúti forgalom, viszont a 6. ábra szerint ezzel párhuzamosan csökkenni fognak a torlódások. Az ellentmondás akkor fog feloldódni, ha a követési távolság olyan értékre tud csökkenni ahol a megnövekedett forgalom ellenére is a torlódások elkerülhetővé válhatnak.

5. ábra: Prognosztizált forgalomnagyság változásaz egyre nagyobb teret hódító intelligens közlekedési rendszerek és eszközök megjelenésével. miként fog változni a közútkezelők feladata a technológiai újítások és az egyre nagyobb teret hódító intelligens közlekedési rendszerek és eszközök megjelenésével.

A 7. ábrán a válaszadóknak az önvezető járművel szemben elvárt előnyeiről kaphatunk képet. A válaszadás során több szempont is kiválasztásra kerülhetett a következő öt közül: biztonság kérdése, károsanyag kibocsájtás mérséklése, közlekedési torlódások csökkenése, utazási idők lerövidülése és kényelmi szempontok.

A kényelmes és biztonságosabb utazás került ki a két legjobban várt előnynek. A vezetés megszűnésével lehet magyarázni a kényelmi szempont igen nagyarányú térnyerését. A közúti közlekedés biztonságának növelésében pedig, nagy hatással lehet az emberi tényező kivétele a járműirányításból.

A kényelmi szemponttal szorosan összefügg a vezetési élmény kérdése. A 8. ábra a vezetési élmény elmaradásának a befolyását vizsgálja, milyen mértékben gátolja az önvezető jármű elterjedését a vezetési élmény elvesztése. Az ábra korcsoportokra osztja a válaszadók véleményét.

Arányiban a 25-34 korcsoport kivételével a válaszadók nem látják gátló hatásnak a vezetési élmény elvesztését. Az ábra jólmutatja azt a növekvő világ trendet, hogy a fiatal generáció nagymértékben nyit az alternatív közlekedési módok felé csökkentve ezzel a saját jármű használatot. Az idősebb korosztály is pozitívan nyilatkozott a vezetési élmény elvesztéséről.

A következő ábrák a közútkezelővel kapcsolatos kérdéseket mutatják be. Az egyik legfontosabb kérdés az infrastruktúra kiépítésének felelőse. Az 9. ábra azt mutatja be, hogy a válaszadók mekkora aránya vélekedik arról, hogy a megfelelő infrastruktúra kiépítésének a feladata az adott közútkezelő.

A válaszadók nagy többsége, közel kétharmada egyetért azzal, hogy az adott közútkezelő feladata lenne a megfelelő infrastruktúra kiépítése az önvezető járművek számára.

Az egyik sarkalatos kérdése a technológia elterjedésének az adatkezelés és védelem. A legtöbb közlekedő tart az adatok átadásától azok visszaélése miatt, ezt a 10. ábra szemlélteti.

A 25 év alatti korosztályt leszámítva minden korosztály tart a hackertámadásoktól, a válaszadók igen kis csoportja, 8%-a találja ezt a kérdést problémamentesnek. A fiatalok körében elfogadottá vált a számítástechnika innovatív megoldásai, így ők könnyebben tudnak azonosulni az új megoldásokkal.

A 11. ábra mutatja annak az eredményét, hogy melyik résztvevőknek szolgáltatnának adatot szívesebben a közlekedők. Az látszik, hogy a közútkezelővel szembe nagyobb bizalmat állítanak a válaszadók, mint a számítástechnikai cégekkel.

Az előző ábra eredményével ellentmondásba ütközik a 12. ábra eredménye. A kiberbiztonsággal és a személyes adatok védelmével kapcsolatos kérdésre a válaszadók többsége arról nyilatkozott, hogy nem az adott közútkezelő feladata e kérdések megoldása. Ezzel szemben a 11. ábra arról ad információt, hogy az emberek nagyobb többsége a közútkezelővel osztaná meg adatait.

 

Összeállította:

Kovács Áron       Forgalomtechnikai mérnök

Kerényi Tamás  Forgalomtechnikai mérnök gyakornok

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS