Budapesti CROCODILE projektegyeztetés

 Budapesten, november 22-én került megrendezésre a Crocodile 2 Irányítóbizottsági megbeszélése, amely a CEF (Európai Hálózatfejlesztési Eszköz) finanszírozású projekt legfelsőbb döntéshozó szerve. A közel 50 fő részvételével zajló eseményt Szilvai József Attila vezérigazgató nyitotta meg. Az egyes tagországok szakemberein kívül a résztvevők között volt az Európai Bizottság képviseletében Pierpaolo Tona is, mert Budapest adott otthont a 2013 óta tartó együttműködés harmadik fázisának a CROCODILE 3-nak a Kick-off megbeszélésére is.

A korábbiakhoz hasonlóan Magyarországon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Budapest Közút Nonprofit Rt.-vel közösen folytatja a munkát, melyet 85%-os támogatási intenzitás mellett 1 780 922 Euró összeggel támogat az Európai Bizottság. A rendezvény második napján, november 23-án a Nemzeti Hozzáférési Pont kialakítása volt a Technikai Munkacsoport legfőbb témája, ahol a szakértők megosztották a projekttel kapcsolatos gondolataikat és bemutatták az eddig elért eredményeiket. Munkatársaink a CROCODILE 2 projektben azon dolgoznak, hogy a magyarországi úthálózat (elsődlegesen a TEN-T főhálózat mentén) rendelkezésre álló adat (ide értve a koncessziós útszakaszokról kapott adatokat is), valamint a szomszédos országokkal folyamatos és megbízható automatikus adatcsere kerüljön kialakításra.

Mi is az a CROCODILE projekt?
(Cooperation of Road Operators for Consistent and Dynamic Information LEvel, mely magyarul körülbelül annyit tesz, hogy A közúti üzemeltetők együttműködése az egységes és dinamikus információ áramlásért)
A projekt célja, hogy összehangolt és hatékony forgalmi menedzsment valósulhasson meg Európa főbb tranzitútvonalain. Az együttműködésben részt vevő országok (Ausztria, Ciprus, Csehország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Szlovénia, Németország, Románia) közösen dolgoznak azon, hogy a határon átnyúló közlekedést és szállítmányozást harmonizált és összehangolt ITS rendszerek (Intelligens Közlekedési Rendszerek) alkalmazásával segítsék elő. Ez az együttműködés 2016-ban International Freight Award (Nemzetközi Szállítmányozási Díj) elnevezésű rangos díjat is elnyerte az adatok okos használatáért. Az együttműködésben résztvevők összehangolják az adatcsere folyamataikat, szenzorokat és kamerákat telepítenek több ezer km-en, fejlesztik a tehergépjármű parkolóhelyeket, a forgalmi-menedzsment központjaikat a mai kor igényeihez igazítják és Nemzeti Hozzáférés Pontokat hoznak létre. A projekt kiemelt célja, hogy az utazók számára minél pontosabb és megbízhatóbb adatok álljanak rendelkezésre.

A Budapesten megrendezett workshopon Tomaschek Tamás Attila előadásában bemutatta a tesztüzemben már működő DATEX II alapú automatikus adatcserét, amelyet Ausztriával, Szlovéniával és a hazai koncessziós vállalatokkal alakítottunk ki. További együttműködésekről folyamatosan egyeztetünk a többi szomszédos országgal.

Nemzeti Hozzáférési Pont:
Az Európai Unió döntése értelmében tagországonként, vagy több tagország közösen hoz létre hozzáférési pontokat, amelynek célja a közutakkal kapcsolatos adatok elérhetővé tétele. Ez alatt a valós idejű forgalmi adatokat kell érteni, amelyek az alapvető biztonsággal (pl.: jeges útszakasz) és tehergépjármű parkolási információkkal kapcsolatos tájékoztatókat egyaránt tartalmaznak.

Verdes Máté
beruházási főmunkatárs

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS